banner 2023 10

banner 2023 10 m1

Magyari Gábor

Magyari Gábor

2022. szeptember elsején nagy változások álltak be iskolánk tantestületében. Több, mint 10 új kolléga érkezett hozzánk, vannak közöttük idősebb, tapasztaltak és jónéhány lelkes, fiatal kolléga is. Szeretnénk az érdeklődőknek bemutatni az új bethlenes tantestületet, ezért feltettünk nekik néhány kérdést. Most egy fiatal kolléga, Magyari Gábor tanár úr következik.
Mi szeretett volna lenni kiskorában?
Sok minden. Profi focista, az sokáig az álmom volt. Aztán újságíró, pszichológus. Valahogy volt olyan sejtésem, hogy tanár leszek, holott belül tiltakoztam, aztán végül mégis ezen a pályán kötöttem ki.

Mik voltak a kedvenc tantárgyai?
Magyar és történelem, természetesen.
Voltak-e iskolai csínytevései?
Nem igazán rémlik nagyon, általánosban olyanok, hogy valaki elbújt a szekrényben, majd ott ragadt, később előbújt, meg beszöktünk a szünetekben az iskolába, amikor tilos volt, és bujkáltunk.
Miért pont a pedagógusi pályát választotta, és miért pont ezt a szakot/ezeket a szakokat?
Nagyon jó volt a középiskolai magyar-és történelemtanárom, példaképek voltak számomra. A történelem mindig érdekelt, köszönhetően az általános iskolám tanáromnak. Irodalomból pedig mindig is jó voltam, és így adva volt.

Volt-e/Van-e háziállata? Ha igen, akkor milyen?
Nem, sajnos nincsen semmilyen, albérletben nehéz lenne tartani.
Milyen sport áll Önhöz közel?
A labdarúgás, hobbiból focizom. Futni járok hetente többször is.
Mit szeret szabadidejében csinálni?

Írni, olvasni, futni, moziba járni, barátokkal összeülni, konzolon játszani.
Milyen zenét szeret? Játszik-e valamilyen hangszeren? Ha igen, akkor min?
Sajnos teljesen botfülem van.
Mi a kedvenc könyve/filmje/színdarabja?
Kedvenc könyv. Nagy Jókai-fan vagyok, szóval tőle az összes, magyar irodalomból még Szerb Antalt szeretem, világirodalomból A rózsa neve, illetve A Mester és a Margarita.
Milyen az első benyomása a Bethlenről?
Jól felszerelt, nagyon kulturált, szép iskola, jó hangulatú, jó a közösség található itt.
Mi volt a legemlékezetesebb, legmeghatóbb pillanata pályája során?
Nem emelnék ki egyet sem, nem olyan rég vagyok a pályán. De amikor közösen nevetünk a diákokkal, azok mindig remek élmények, illetve azok is, amikor megköszönik a régi diákok, hogy segítettem nekik, hogy visszajeleznek egy sikeres érettségi, felvételi után, és köszönetet mondanak.
Mit tart fontosnak a tanításban?
Az önálló, kreatív és kritikai gondolkodást. A diákoknak legyen véleményük, amit el tudnak, mernek mondani.
Ki vagy kik a példaképei?
Példaképem nem igazán van, inkább emberek, akiket nagyra tartok. Az egyik ilyen Harari, ő egy zseniális történész, korunk jelenségeit, problémáit remekül láttatja, továbbá az ő könyvei nagyban befolyásolták a világról alkotott gondolkodásomat.
Van mottója vagy kedvenc idézete? Ha igen, akkor mi az?
Idézetem van, Szerb Antal egyik regényéből, nagyon vicces és találó. „Bölcsészdoktor vagyok, a fölösleges tudományok tudora, és mindennel foglalkozom, ami rendes embernek nem jut az eszébe.”